Vagy 30 millió?
Ferjancsics, a Velencei Kalmár nem hívott össze sajtótájékoztatót, és nem is mondott le. Mintha mi sem történt volna, úgy sétál be reggelente a Városházára. Arra a helyre, amit személyével meggyalázott, ahol korábban az Önkormányzat felelős tisztségviselőjeként, alpolgármesteri tisztségében korrupciós tárgyalásait lefolytatta. Nem is igazán csodálkozunk rajta, hiszen ott a közpénz, ami mágnesként vonzza. Szeme előtt lebeg, nagyon szeretné hazavinni, és egyébként is, számára jó hely az, hiszen amint belép az ajtón, barátokra talál. A pártpénzeket sajátos módon kezelő alpolgármester társa már várja, hogy a reggeli kávézgatás mellett megbeszéljék az aznapi lehetőségeket.
Valamire azonban fel kell hívnunk a figyelmüket.
A Vácivilág kezdte el napvilágra hozni Zábó Edina kétes ügyeit, melynek valódiságát /igaz, még csak elenyésző hányadát/ az önkormányzati ellenőrzés vizsgálata is megerősítette. Zábó Edinának véleményünk szerint távoznia kell, és az elmúlt évtizedes tevékenységéről rendőrségi vizsgálat keretei között fog számot adni. Ebből az következik, ha a Vácivilág nyilvánosságra hoz egy ügyet, erőteljesen figyelünk arra, hogy az valós, támadhatatlan bizonyítékokon alapuljon, és azt maradéktalanul végig is visszük. Akkor is, ha a város egyes vezetői mindent megtesznek azért, hogy mentsék a lejáratódott intézményvezető bőrét /és egyben természetesen sajátjukat is/, hiszen Zábó Edina sokat tud róluk. De már mi is sokat tudunk, és ez legyen egyben üzenet is az illetékeseknek. Erről is beszélgetünk majd a jövőben.
Kiss Zsolt pártpénzes ügyének rendőrségi szakaszát a törvényes határidők miatt hamarosan lezárják. A választások közeledtével ki sem lehetett volna jobban találni azt a forgatókönyvet, mely az MSZP teljes vezetését lehetetlen helyzetbe hozza, hiszen tudtak a történtekről, de nem tettek semmit. Érintettek lettek volna? Majd kiderül, erről több cikk megjelent már az országos sajtóban:
Ez a rendkívül kínos ügy most Vácról indul ki, és jelenleg Vácott politizáló, alpolgármesteri beosztásban tevékenykedő ember neve fémjelzi. Az országos választásra is kiható botrány fő felelősének pozícióban tartásáért Matkovich Ilona biztos nem fog dicséretet kapni. Sok baloldali érzelmű ember van köztünk, és egyértelműen az a véleményük, ebben az egyébként is nehéz körzetben egy Kiss Zsolt személye körüli botrány borítékolja a vereséget, de nyilván sokat lesz emlegetve a kampányban a teljes MSZP vezetés is. Ennek elkerülésére az egyetlen lehetőség Kiss Zsolt eltakarítása a közéletből. De ez nem a mi felelősségünk, és nem is ennek a cikknek a fő témája.
Az említettekhez persze Ferjancsics László is hozzátesz, biztos, hogy az ő ügyei is sokat lesznek napirenden a jövő évi kampányban. Ha megnézzük az életútját, amelyik közösségbe bekerült, azt amortizálta, tönkretette, legyen az pártok helyi szervezete, vagy akár korábbi munkahelye a Hospinvest. Annak csődje nyilván nem csak az ő felelőssége, de ahova egyénisége beszivárgott, ott romlást idézett elő. Azt gondoljuk, ez a romlás a mostani testületben is megkezdődött már. Ennek okára talán magyarázat lehet egy neves váci festő alkotása, ahol a művész tökéletesen ábrázolja Ferjancsics egyéniségét.
Fer Jancsi- Pénzhiéna, James Bond, Ördög?
Persze nekünk kedvencünk azért a velencei pénzhiéna marad, mert az tökéletesen reprezentálja Ferjancsics pénzéhségét is. Ami magánügy lenne, ha nem a közpénzről szólna. Akkor beszéljünk tovább a történtekről.
Ott fejeztük be, hogy közel ötmillió forint lógott a levegőben. A volt vevő /innentől nevezzük D. Tamásnak/ követelte vissza az előleget és a tervezésre ráfordított pénzt, az önkormányzat viszont más jogi állásponton volt. Ez a vita hosszú hónapokon keresztül folyt, és elsikkadni is látszott. A területet időközben megvette az a befektetőcsoport, aki a Tescot is felépítette Vácott, egy északi kereskedelmi központ létrehozásának a reményében, a helyszínen más, nem önkormányzati területeket is megvásárolva, az eredetitől eltérő koncepciót követve.
A befektetők itt is találkoztak a megjelölt útcsatlakozási problémával, a megoldás az lett, hogy azokat a területeket is megvették a tulajdonosoktól, és hozzákezdtek az átminősítésekhez. A terület egyébként azóta is kihasználatlan maradt, ennek oka a 2008.-as gazdasági válság negatív hatása, valamint a 2010.-ben elrendelt „plázastop” törvény, mely sok korlátozást tartalmaz, igy a tervezett nagyobb beruházás megtérülését kétségessé teszi.
Több hónap szünet és több sikertelen önkormányzati egyeztetés után azonban D. Tamás ismét jelentkezett Ferjancsicsnál azzal, amennyiben a pénzét nem kapja vissza, nyilvánosságra fog hozni egy hangfelvételt, amelyen az alpolgármester mások jelenlétében intézkedéseiért pénzt követel, konkrétan 30 millió forintot /ebbe egyébként a vevő bele is egyezett/. Ez volt a sokszor említett Velencei-tavi beszélgetés, ami meglehetősen jó hangulatban zajlott le.
Ferjancsics a beszélgetés után a szokásos „semmi közöm semmihez” stratégiát követte, érdekes volt látni akkor a félelemtől remegő közpénzhuszárt, aki gyakorlatilag ebben az időszakban elérhetetlennek bizonyult, főképp a volt vevő részére. D. Tamás azonban új kapcsolatokat keresett, és egy számára ismerős váci vállalkozó hölgy segítségével meghallgatást kért Dr. Bóth János polgármestertől, aki lehetőséget is adott erre. A találkozóra az országgyűlési irodaházban került sor, hiszen Bóth János ekkor országgyűlési képviselő is volt.
Szerkesztőségünknek sikerült az Országgyűlési Hivataltól beszerezni D.Tamás akkori belépőjének másolatát, melyet be is mutatunk.
D.Tamás itt elmondta a történteket, majd Bóth Jánosnak bemutatta a Velencei-tavi nyaralóban készült hangfelvételt, melyen a korrupció előkészületére tett kísérlet teljesen egyértelmű volt.
A továbbiak megértéséhez fontos, ez a találkozó mikor zajlott le. Az ország nem régen volt túl az öszödi beszéden, és mindenki az októberi önkormányzati választásokra készült. Nyilván egy ekkora botrány Vácott sokat rontott volna a baloldal választási esélyein, hiszen egy praktizáló alpolgármesterről volt szó. Bóth János két dolgot tehetett: közölte, hogy Ferjancsics az új testületben, ha meg is nyerik a választást nem lesz alpolgármester, ezt az ügyet pedig rendezzék le, más esetben biztos, hogy büntető eljárás lesz belőle. A várost közvetlen kár nem érte, sőt az előleg bevételt is jelentett, az ügy azonban jellegénél fogva kétségtelenül túlmutatott ezen.
A teljesen kétségbeesett Ferjancsics /hiszen börtön lebegett a feje felett/ természetesen nem tudta a megoldást, kétségeivel megkereste a területet megvásárolt befektetőcsoport egyik tagját. Az ő javaslatára született meg egy olyan megoldás, amit az azt követő évek Ferjancsics által bemutatott politikai ámokfutása /kórházeladási szándék, hangfelvételek, önkormányzati átállások, politikai fenyegetések stb./ miatt már mindenki megbánt, ezért most szívesen idézik fel az akkor történteket, akár hivatalos eljárás keretei között is. Büntetőjogilag, mint tudjuk elévült, de ha Ferjancsics egyetlen szóval kétségbe vonja lapunk állítását, egy bírósági perben a valóság bizonyításának keretein belül ezek a vallomások is természetesen megtörténnek.
A megoldás pedig az volt, hogy befektetőcsoport vezetője leült egy egyeztetésre D.Tamással, és az addig elkészült „tervek megvásárlása” címén az önkormányzatnak befizetett pénzt, és a ráfordított tervezési költségeket részére megfizette. Az „előadás” kizárólag Ferjancsics érdekeit szolgálta, hiszen semmi köze nem volt az új befektetőnek egy előző vevőjelölttel a foglaló miatt kialakult önkormányzati vitához /a foglaló természetesen az önkormányzatnál maradt/, az átadott tervekből pedig semmi nem került felhasználásra.
Természetesen a 4.600.000.-Ft. összeget ehhez a tranzakcióhoz Ferjancsics László biztosította. Igy „hírneve” is megmaradt, és az ügy is lezárásra került, anyagi kár egyedül őt érte. A kiadást viszont pótolni akarta, ennek egyik eszköze lehetett volna az általa erőltetett kórházeladás, de mint tudjuk, az is meghiúsult. Ferjancsics erre vadult be végleg, és veszítette el még megmaradt emberi tartását, ez viszont már újabb cikkek témája lesz.
Itt most ismét megállunk, és most már erőteljesen várjuk Ferjancsics László feltáró vallomását és szégyenteljes távozását Vác közéletéből.
Persze várhatjuk, hiszen az elmúlt időszak eseményeiből tökéletesen látszik, hogy nem kíván saját akaratából távozni. Ő, aki évtizedekkel ezelőtt elhangzott, indulatokból elmondott mondatokat idéz fel, a saját botrányairól mélyen hallgat. Biztosak vagyunk benne, hogy az önkormányzatban most is partnereket keres ahhoz, hogy pozícióban tarthassa magát, pártokhoz, képviselőkhöz csapódjon, azok fedezéke mögül csinálhassa tovább a maga sötét ügyeit.
Ezen képviselők egy része valószínűleg nem is veszi észre, hogy milyen jellegű játék részesei, és bemocskolják nevüket úgy, hogy a szóban forgó, korábbi botrányos ügyekben sosem voltak érintettek. Ferjancsics irányitani próbálja őket, érdekeinek megfelelően képviselőtársaik, esetleg a Polgármester ellen hangolja. Ha van ilyen képviselő, fel kell hívnunk figyelmét arra, ne menjen ebbe bele. A Vácivilág úgy gondolja, hogy Ferjancsics Lászlóra semmi szükség nincs a közéletben, és mindenki, aki a közelében van, vagy most kerül oda, besározódik. Kérjük, hogy ez idáig közpénzlopással kapcsolatba nem hozható képviselők ne szálljanak fel erre a süllyedő hajóra, főképp azok, aki a ciklus előtt még városi képviselők sem voltak.
Közösséget nem vállalhatnak vele, mert cinkossá válnak, és ez bizony nagyon kellemetlen lesz, főként akkor, ha az országos sajtó is megjelenik az Önkormányzatnál. Mi pedig biztosak vagyunk abban, amennyiben nem lesz változás, hamarosan demonstrációk várhatóak a Főtéren. A város tekintélyének az érdekében gondolják át, mi mellé teszik le voksukat.
Matkovich Ilona helyzete sem egyszerű. Az MSZP pártpénzekhez, melyek Kiss Zsolt felügyelete alatt szivárogtak „ismeretlen” helyekre semmi köze nincs, ahogy az MSZP-hez sem volt soha. Ferjancsics korrupciós kísérlete alatt pedig még nem is foglalkozott a helyi közélettel. Zábó Edinát már megörökölte, a korábbi összefonódások ereje pedig a mai napig érezhető, ezért az ő eltávolítása bonyolultabb. Hiszen ott is dominál az összetartó kapocs, a közpénz ellopásának elmúlt években megvolt lehetősége, ezért egyes képviselők most is mindent megtesznek, hogy megmentsék őt, természetesen ezzel saját bőrüket is. Persze nem fog ez menni, mi pedig nem titkoljuk, hogy a közeljövőben adatokat hozunk nyilvánosságra ezekről az összefonódásokról is. Bizonyitékaink egyértelműek.
Itt nem tudjuk magunkban tartani azt a gondolatot sem, ha Matkovich Ilona kormánytag lenne, vagy országgyűlési képviselő, adna-e pénzt olyan önkormányzatnak, ahol egy pénzhiéna és egy krajcárkeselyű várja a prédát, és egy intézményvezető a meglévőt is ellopja? Kötve hisszük.
A lovagiasság szabályai szerint azonban lehetőséget kell adnunk a Polgármesternek arra, hogy felelős vezetőként tegye meg intézkedéseit. Nem tévedhetünk, ha azt állítjuk, városunk polgárai részéről is jogos követelmény, hogy az általános erkölcsi elvárásoknak megfelelően rendezze át hivatalát. A város lakosságának tudnia kell, hogy néhány ember a jövőben nem lehet akadálya Vác mindenki által áhított fejlődésének. Ezért a következő rövid időszakban szerkesztőségünk várakozó állásponton van, kíváncsian várjuk, mi fog történni.
Megjegyezzük, Matkovich Ilona most a rendkívüli helyzet miatt Ferjancsics alpolgármesteri jogkörét és illetményét megvonhatná, visszaminősítve őt képviselővé. Persze azt sem érdemli meg, de ha megválasztották, arról lemondani csak saját maga tud. De tudjuk, a világban vannak olyan dolgok, melyek gerinc híján nehezen kivitelezhetőek.
Ferjancsics László komoly PR szakembernek tartja magát /mi annak sem/, ezért jelen cikkünk lezárásaként szeretnénk neki üzenni Gyimesi László költő egy témába illő versével:
Dal a piármajomról
A piármajom szónokol;
Minden szava okos, komoly,
Pedig csupáncsak arról szól:
A piármajom szónokol.
A piármajom énekel;
Dalától eszmék égnek el,
A büdösárok égre kel:
A piármajom énekel.
A piármajom tündököl;
Fagyott vigyor, bezárt ököl,
Öklel, akár a kőökör:
A piármajom tündököl.
A piármajom vicsorog,
Akár az olcsó zsoldosok;
Félik kifosztott birtokok:
A piármajom vicsorog.
A piármajom ölni fog;
Jobb mancsában az új gyilok,
Ki lesz az első, még titok:
A piármajom ölni fog.
Folytatjuk. Visszaszámlálás indul.