Új kezekben a kajak-kenu utánpótlása

makraics Új kezekben a kajak-kenu utánpótlása

 

 

Az egy év után saját kérésére távozó Dónusz Éva helyett a több ifjúsági világbajnokot kinevelt Makrai Csaba lesz az utánpótlás szövetségi kapitány - döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége. Az olimpia bajnok nem szakad el a sportágtól, hanem továbbra is részt vesz az MKKSZ utánpótlás programjaiban.

Dónusz Éva a hétvégén arról tájékoztatta a szövetség vezetését, hogy úgy érzi nem tud maradéktalanul megfelelni a saját maga által támasztott elvárásoknak sem a munkájában, sem családanyaként, a magánéletében, ezért kérte, hogy mentsék fel, mint szövetségi kapitányt.

Dónusz Éva nem hagyja el teljesen a szövetséget, segíteni fogja utóda, Makrai Csaba munkáját. Az új szövetségi kapitány versenyzőként sokszoros magyar bajnok, maratoni világbajnoki ötödik és többszörös világkupagyőztes volt. A korábbi váci kajakos edzőként az Atomerőműnél, majd Gödön dolgozott, legutóbb pedig az MTK edzői csapatát erősítette, onnan érkezik a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez. A Londonban olimpiai ezüstérmes Kulifai Tamás nevelőedzője több ifjúsági világ- és Európa-bajnokot is kinevelt, például Sólyom Dórát, Hagymási Anitát, Boros Gergelyt vagy Gecse Mártont.

„Nagyon váratlanul ért a megkeresés, de nem sokat gondolkoztam rajta, hogy elvállalom-e a posztot, hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a szövetség elnöksége egyhangúlag szavazott meg engem szövetségi kapitánynak – kezdte Makrai Csaba, akinek február 1-től szeptember 30-ig szól a megbízatása. – Van egy nagyon jó utánpótlásnevelő bázisunk, az eredmények bizonyítják, hogy jól dolgoznak az edzők, ezt meg kell tartani. Nyilván vannak hiányosságok, a kenus szakág megerősítése kiemelt feladat lesz, akár minél több edző és versenyző bevonásával. Emellett az ifiből kikerült, U23-as korú versenyzők felnőtt mezőnybe való minél hatékonyabban beépítése is a céljaim között szerepel.”

Forrás: http://kajakkenusport.hu/hir/uj-kezekben-a-kajak-kenu-utanpotlasa/

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia