Választási értékelő - Pedofilok, tolvajok, élősködők takarodó!

bestiarium19Az igazság szabaddá tesz, de előtte felcseszi az idegeket!

 

 

Túl vagyunk a választásokon. Bár a Fidesz-győzelem számunkra nem volt kétséges, hiszen az ellenzék országosan is az általunk az első perctől kezdve kritizált helyi, moslékkal megspékelt pártkoalícióhoz hasonló szövetséggel állt elő, mértéke mindenkit meglepett. Miért születhetett ez a megalázó vereség?

Véleményünk kifejtése előtt szeretnénk valamit leszögezni. Semmi bajunk magukkal a pártokkal, kritikánk arra vonatkozik, hogy a pártlogók mögé bújva olyan emberek tolják be magukat a közéletbe, akiktől joggal undorodnak a választók (lásd helyben Ferjancsics, Kiss Zsolt, Fehér Zsolt, országosan Tóth Bertalan és társai stb.). Ezért a kétségtelenül jó szándék is elveszik ezeknek a politikából élősködő, a hatalomhoz és az ezzel járó pénzhez ragaszkodó, bejutó helyükért nyáladzó senkiháziak miatt. Számunkra tehát ők jelentik a koalícióban a moslékot!

Ezek után azt gondoljuk teljesen egyértelmű az ok. Már a negyedik választáson mondták azt a szavazók, hogy ez a baloldal ebben a formájában nem kell! Persze tudjuk, hogy az ellenzéki oldalon jelenleg egy választás elsősorban arról szól, hogy logók mögött jó pár ember megélhetése biztosított legyen, a szerencsétlen szimpatizánsok úgyis kénytelenek rájuk szavazni. Ez a cél most is teljesült, a pénz meg jönni fog nekik négy évig, a többi nem számít. Azért még voltak illúzióink, belátjuk, teljesen feleslegesen.

A pártvezetők és kegyeltjeik most is busásan fizető állásokba jutottak, díszletet szolgáltatva a Fidesz kormányzásához. Helyben ugyanez az élősködő tendencia látható, számolják ki, az önkormányzati választás óta mennyi közpénz jutott pl. Ferjancsics Pénzhiéna László zsebébe a teljesen felesleges, munkaköri leírás nélküli harmadik alpolgármesteri székkel, amivel közpénzből, a mi pénzünkből fizeti ki Matkovich az ő hatalomra segítésének zsoldját!

Lehet arról regélni, hogy igazságtalan a választási rendszer, nagy a média túlsúly, még igazságok is lehetnek ezekben a kifogásokban. Nálunk hozzáértőbbek majd elemzik ezeket. Országos és persze helyi szinten is meglesznek a magyarázatok, Matkovich majd bólogatva hallgathatja a Pénzhiéna okfejtését az országos politikáról, a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések pártpreferenciás törvényszerűségeiről, a háborúról meg a többiek hibáiról. Mondjuk, Budapest ebben a választási rendszerben és ilyen népszerűségi mutatók mellett is tarolt, akkor talán mégsem ez az egyedüli ok? Pécs, Szeged, ott mi a helyzet? Majd erre is böfög valami hülyeséget a főszakértő...

Hagyjuk az országos politikát, nézzük meg városunkat. Inotay nemhogy a választást, de még saját egyéni körzetét sem tudta megnyerni. Ne foglalkozzunk most a választókerület többi településével, nézzük meg mi lehet az ok ebben a szerintük "festői osztrák kisvárosban", ahol kampányszövegei szerint ő a helyi erő, és ahol kétségtelenül a legnagyobb volt a lebőgés? Pedig a vasárnapi mesedélutánokból tudjuk, hogy itt minden a legnagyobb rendben, az Összefogás nevű társulat tökéletesen jól végzi dolgát. Vagy a jelek szerint mégsem?

Véleményünk szerint Inotay a lehetőségekhez képest kezdetben nem volt rossz jelölt. Rendes ember, nem tekintjük hibának tapasztalatlanságát sem, ha ez mellett tisztessége is megkérdőjelezhetetlen lett volna, jobb eredmény születik. De harcosunk nem volt feddhetetlen, sőt, igencsak támadhatóvá vált. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy mi az első perctől kezdve megmondtuk, hogy amennyiben Inotay sürgősen nem határolódik el Ferjancsicstól a Pénzhiénától (és persze hasonszőrű társaitól), eleve esélytelen és hiteltelen, és ez miatt mi is ütni fogjuk őt. Bár az utóbbi időben kissé visszafogtuk magunkat, azért kapott ez miatt rendesen. Emlékeznek rá biztosan, hogy a Pénzhiéna kezdetben flegmán gúnyolódott rajtunk, gondoljuk később azért fokozatosan ökölbe szorult a pofája, és most már nyilván érzi a Vácivilág törődését!

A lényeg, a csúfos vereség első oka szerintünk az, hogy jelöltünk elfogadta maga körül ezeket a lúzereket, akik ezerrel nyomták a kampányát, holott pont őket kellett volna nagyon mélyre eldugni! Nem hittük el, amikor elmondták nekünk, hogy kompromittálódott bestiáriumi sztárunk Inotay-logós kabátban rohangál a városban, ő volt a két lábon járó antireklám, bődületes hiba volt! Azt, hogy foltosunk még fennen hangoztatott szakmájához is tökhülye, már mások is szóvá tették, de felőlünk társai elfogadhatják kommunikációs csodacsatárnak továbbra is!

Nevetséges ez a figura, tudomásunk szerint a választási kampányban a választási bizottságnak benyújtott bejelentések túlnyomó része tőle származik. Az egyik helyen hiányos impresszumot talál (persze saját lejárató oldalán nem gond ugyanez), a másik helyen egyéb hibát keres, aztán felajzott állapotban rohan feljelenteni. Kinek mi okoz kielégülést, miközben arra nem gondol, ha 30 milliós Velencei-tavi pénzszerzős akciója miatt őt jelentik fel, megtapasztalhatta volna a közös zuhanyozókban leejtett szappan veszélyeit, ami talán nagyobb megrázkódtatás lenne számára, mint egy hiányos impresszum, de ebben nem vagyunk biztosak. Azt gondoljuk, mindenki ismeri azt az embertípust, aki, ha nyakig van az „anyagban” vinnyog, mikor kihúzzák belőle a legnagyobb pofája van, na itt a példa.

Persze az se jó, hogy a választás előtt pár nappal Inotay barátjának nevezi Fehér „Zsizsik Zsoltot”, majd a televízió képernyőjébe hazudja, hogy Fehér ocsmányságai külföldi lefordított dalszövegek. Ja, persze, bélsárból készült receptjei meg a legnevesebb főzőshowban már bemutatott remekművek, mi? De erre egy másik cikkünkben visszatérünk, kivesézzük majd rendesen ezeket a mondatokat, olvasóink szórakoztatására. Kivéve, ha Inotay visszatér emberi mivoltához, és elmondja korrekt, önálló, közszereplőhöz méltó véleményét erről a témáról, mert egyelőre az általa hangoztatott hazugság a kiinduló pont.

Amit tehát kínált az ellenzék városunkban és országszerte, az valóban egy igazi moslékkoalíció, helyi szinten a Zsizsik-féle fekáliából készült receptekkel felturbózva. Csoda, hogy nem kívánta meg senki?

Pedig Márki-Zay Péter nem ezt hirdette meg, hanem az ellenzék megújulását. Jó ötlet volt, támogatandó, aztán ebből nem lett semmi, maradtak ugyanazok a gusztustalan levitézlett trógerok, akiket már előtte három alkalommal elzavart az ország. Akik aztán a választás után egyedül hagyták a színpadon, ami a rendszerváltás utáni politikai élet egyik leggusztustalanabb húzása volt. Igen, és ezeket a figurákat az eredmények szerint undorítóbbnak tartják az emberek a Fidesz holdudvarába tartozó, sokszor kifogásolt személyeknél is. Helyben meg még rosszabb a helyzet. Nem kellene elgondolkodni már végre? A választók a jelek szerint már ezt teszik....

Szerkesztőségünk a lovagiasság nevében ad még egy utolsó esélyt Matkovichnak. Fontolja meg, valóban szüksége van-e a Pénzhiénára és sleppjére? Tegyen már végre egyszer olyat, ami a város teljes lakosságának, pártállástól függetlenül megelégedésére szolgál (kivéve persze az érintetteket és a seggnyalókat). Ha megtartja, mi folytatjuk, ahol abbahagytuk, hiszen jön az önkormányzati választás!

Joggal kérdezheti mindenki, mindenről Ferjancsics László tehet?

Válaszunk, ha nem is mindenről, de nagyrészt igen. Neki köszönhetően honosult meg Vácott a gyűlölködés politikája, a városi közbeszéd megromlása. Harminc éve mérgezi a város életét, egész politikai pályafutása arról szól, hol tudja egyéni anyagi érdekeit érvényesíteni, bárkin áttaposva. Már a sokadik önkormányzat áll fel úgy, hogy az ő, és több-kevesebb vazallusa szavazata mérvadó a testületben, mely persze nem az előrehaladást, hanem a saját érdekérvényesítését szolgálja. Nem tehetséges politikus, ez egy legenda, rakják csak ki a partvonalra, rögtön előjön igazi énje! Ötlete nincs, legfeljebb hangfelvételek meg még pár Fehér „Zsizsik” Zsolt-féle Arbonyúz a jelenlegi társairól, valóban ez mutatja valaki közéleti kvalitását?

Ferjancsicsnak nem a kiegyensúlyozott mindennapos, város fejlesztésére végzett munka a célja, mert abban rendkívül gyenge. A rendszerváltás óta egyetlen érdemi ötletét sem tudjuk felidézni, ami a fejlődést szolgálná, ő csak a konfliktus gerjesztésben jeleskedik, ahol aztán a zavarosban megoldóemberként halászhat. Miért kell abban élnünk, hogy mi ennek a levitézlett élősködőnek az érdeke, miért szól már arról a sokadik önkormányzat, hogy őt kell pénzzel tömni, hogy nyugalom legyen a városban? Elég volt!!!

Matkovich vagy zsarolt kényszerhelyzetben van, vagy buta hozzá, hogy a káros jelenlétet felismerje, konkrétan azt, hogy problémáinak túlnyomó részét a Pénzhiéna jelenléte miatt szenvedi el. De nekünk nincs kedvünk ilyen mélységekig lélekbúvárkodni, nem is nagyon érdekel minket a véleménye erről. Április végéig visszafogottak leszünk, mint említettük megadjuk az esélyt az átszervezésre és az érdemi munka elkezdésére, az emberi kapcsolatok normalizálására. Javasoljuk, ez történjen meg az országgyűlési képviselővel is a város érdekében! Ha nem így lesz, szívesen elszórakoztatjuk mi továbbra is a város lakosságát Bestiáriumi történeteinkkel!

Persze lehet minket is bírálni rámenősségünk miatt, de mi pusztán azt szeretnénk, ha városunkban nem közpénzhiénák, tolvajok, pedofilok, és gyakorló elmebetegek döntenének a sorsunkról. Ha megnézik a Vácivilág tevékenységét, mindenről mindig igazat írtunk, az általunk felszínre hozott témák (uszodai lopás, szemétügy, tao kérdések stb.) mind bebizonyosodtak, vagy vizsgálat alatt vannak! Higgyék el, most is be vagyunk tárazva rendesen, lássuk van-e önkritika, kezdődik a visszaszámlálás! Pedofilok, tolvajok, élősködők takarodó! Nem kérjük, követeljük!

Végül a Bestiáriumról - mivel helyi állatkertünk bosszantja a legjobban a minket kritizálókat, természetesen tovább bővítjük! Inotayt egyelőre nem tesszük vissza, mert a „Vezértulok” titulus most már nem lenne találó számára. Nézzük meg, tisztességes munkával sikerül visszaszerezni becsületét az elkövetkező időkben, vagy hamarosan bérelt helye lesz, megújult formában!

Engedjék meg, hogy egy életképen bemutassuk új szerzeményünket, a Bozgormajmot. Jellemző rá, hogy nagyon erősnek tartja magát, főképp a kamerák ingerlik, pedig az őt jól ismerők igencsak beszari alakként jellemzik! A jövő majd eldönti, hiszen fogunk vele eleget foglalkozni, megteszteljük mi a bátorságát!

A Vácivilágra számíthatnak! Mindig a valóságot írjuk, mely hosszútávon csak eredményes lehet! Ennek vonzatában meg is fogalmazzuk mai jelmondatunkat:

Az igazság szabaddá tesz, de előtte felcseszi az idegeket!

bestiarium19

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia