7. rész ...és amit az életről és az élet forrásáról minden embernek és főleg minden vezetőnek tudnia kellene
Ezt a részt is egy Bibliai idézettel szeretném kezdeni.
„…Apcs 17:6 Mikor pedig őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elöljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek;
Apcs 17:7 Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust…”
Nagyon sokáig a Bibliát egy irodalmi műnek is tekintettem, ahol díszítésként, ahogy ezt irodalom órán tanították, a megfogalmazások szebbé tétele miatt vannak jelzők használva. Egy ilyen jelzőként olvastam és értelmeztem 10 éven át az „országháborítók” kifejezést is. De mit is jelent valójában ez a szó, hogy a „...- oikumené - lakott földet, földkerekséget, világot – anasztatoó - feldúló, felháborító, megzavaró, felkavaró…” emberek? Mit csináltak, mivel érdemelték ki ezt a jelzőt, ennek mi volt az oka? A kérdésre a választ az üzenetükben találjuk meg.
Ekkor, a teremtés óta már 4000 éves tapasztalata volt az embereknek arról, hogy az emberiségen, az ádámi fajon uralkodó legnagyobb szellemi erő a halál és a pokol volt. 4000 éves tapasztalatuk volt arról, hogy mindegy, hogy ki, milyen korban, mikor és minek, férfinak vagy nőnek, szegénynek vagy gazdagnak, rabszolgának vagy királynak született, a kérdés csak az volt, hogy hány évesen, még csecsemőként, vagy öreg aggastyánként és milyen módon, milyen körülmények között, ágyban, vagy csatatéren, betegségben, vagy tisztes vénségben, jólétben, vagy szegénységben hal meg, de tudták, hogy a halál végül mindenkiért eljön és a pokol mindenkit magához ránt, magába szív. És mivel ez volt a tapasztalat, a tudás, hogy a legnagyobb erővel a halál bír, ezért erre, a halállal való fenyegetésre, aminek sok formája és fokozata van, építkeztek a társadalmak, diktatúrák, erre az erőre támaszkodva, ezt segítségül hívva próbálták fenn tartani a rendet, ezzel szövetséget kötve próbáltak a diktátorok hatalmat szerezni és hatalmon maradni. Ezért volt a hatalom megszerzésének, fenntartásának és gyakorlásának egyik bevett módja a megfélemlítés, a kínzás, a terror és a kivégzés. De ezt a szellemi erőt hívták segítségül akkor is, amikor emberáldozatokkal próbáltak kedveskedni ennek a szellemnek, mert ezt az erőt ismerték meg, mint legnagyobbat és sajnos a hatalom egyik félreértett, hibás célja, hogy mindig a legnagyobb és legerősebb akar lenni. De épp ezért, miközben a hatalom megfélemlítéssel manipulál, mert erős akar lenni, ezért saját maga is egyre jobban megtelik, tele lesz félelemmel, mert fél a vezetettektől, a számonkéréstől, a befolyásának, vagy előjogainak elvesztésétől. Ez így egy olyan ördögi kör, ahol ki így, ki úgy, ki ettől, ki attól, de végső soron a vezető és a vezetett is, a megnyomorított és a megnyomorító is a félelem foglyává válva, fogolyként él.
„… Ézs 9:2 A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!...”
A halál elvesz, a pokol megfoszt. Lehetőleg mindentől, és a legvégén a fizikai élettől is.
„…Ján 10:10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson;…”
Ebből a tényből két szükségszerű dolog, örök törvényszerűség fakad. Az első, hogy ahol Istentelenség van, ott a hatalmat mindig a másénak az elvételével próbálják meg felépíteni és megerősíteni. Ezek az elvett dolgok lehetnek anyagi javak, mint pénz, földek, házak, gyárak, de lehetnek más, nem materiális dolgok, mint jog, jogosság, szellemi értékek, stb. És természetesen ezek összefüggnek, hiszen ahol az embereket jogfosztottá teszik, ott az értékeiket is el fogják venni és ahol az emberek értékeket elkezdik elvenni, ott a jogaikat is elfogják venni.
A másik pedig ennek a fordítottja, hogy ahol elvesznek, ahol embereket meg-, vagy kifosztanak, ott a vezetők tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul, de ezt a sátáni erőt szolgálják, ill. egy sátáni szellemet szabadítanak fel az általuk vezetett közösség életére.
Erre az erőre építkeztek a görög városállamok is, ahol mindegyik leigázni akart és a másikból rabszolgákat csinálni, amíg aztán jött a még nagyobb leigázó, a Római Birodalom, aki belőlük is szolgát csinált.
És ekkor, ebben a korban, a félelemtől megnyomorodott, halál völgyében élő emberek között megjelentek az első tanítványok, egy teljesen új, mindent felborító, forradalmi üzenettel, az evangéliummal, ami arról szólt, hogy „…hé emberek, ébresztő, a halál végérvényesen, visszavonhatatlanul csatát vesztett és lefegyverezték. Kinyílt a félelemzárka ajtaja, szabadokká lettetek, nem kell tovább a haláltól való félelemben élnetek…”,
„…..1Kor 15:55 Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?.....”
mert tanúbizonyságai vagyunk annak a csodának, amelyet szemeinkkel láttunk, hogy az a Názáreti Jézus, akit ti gonosz kezeitekkel megragadván keresztfára szegeztetek, megöltetek és egy hideg kősírba tettetek, Ő él, mert a 3. napon, a próféták írásai szerint feltámadott és kijött a sírból, mert a halálnak nem volt felette hatalma, mert nem volt benne bűn, ezért lehetetlen volt a halálnak fogva tartania Őt.
„…Apcs 1:3 Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nekik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról…”
És hirdették az embereknek, hogy tudjátok meg hát, hogy ez a Názáreti Jézus a Krisztus, a megígért Messiás, mert Ő az, akit a mi bűneinkért feszítettek meg, Ő az, aki a mi békességünk büntetését elhordozta, amint ezt megjövendölték és amint erről előre szóltak Isten prófétái.
Ézs 53:1 Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
Ézs 53:2 Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt neki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos!
Ézs 53:3 Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele.
Ézs 53:4 Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
Ézs 53:5 És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
Ézs 53:6 Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
Ézs 53:7 Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!
Ézs 53:8 A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!
Ézs 53:9 És a gonoszok közt adtak sírt neki, és a gazdagok mellé [jutott] kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
Ézs 53:10 És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
Ézs 53:11 Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
Ézs 53:12 Azért részt osztok neki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!
Hát ez volt az az üzenet, amely alapjaiban felforgatta az akkori világot és amit a római császárok hiába próbáltak meg a legkegyetlenebb terrorral elhallgattatni, megszületett és egyre erősebbé lett az egyház.
„…Ézs 9:6 Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!
Ézs 9:7 Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége….”
Tehát miért nevezték őket országháborítóknak? Mert az üzenet, amit hirdettek, hogy a halál trónfosztott lett, már nem kell többé félni tőle, mert a Jézusban megjelenő feltámadás ereje, az élet győzött a halál felett, az alapját zúzta össze azoknak a társadalmi, politikai és gazdasági rendeknek, amelyek a félelemre és a megfélemlítésre épültek.
Ahol az emberek befogadták ezt az öröm üzenetet, ott a félelem helyét elfoglalta a szeretet, a manipulálásét a bizalom, a lopásét az adás, az elnyomásét a másik megsegítése.
Egy új szellemi szél fuvallata söpört végig a világon, az élet, az örökélet szelleme, aki ki lett engedve a palackból és már soha többé nem lehet oda visszazárni, mert az a győzelem az örökkésvalóságra szóló.
És ezt miért kell tudnunk, miért kell, hogy olyan vezetők legyenek, akik ezt tudják, értik? Mert van egy kulcs. Egy kulcs, az a kulcs, amelyik kinyitotta az ajtót, a feltámadás és az élet ereje előtt a halállal és a pokollal szemben. Akkor ezt a kulcsot Jézus használta, de ma már nekünk kell kézbe venni és használni. És ez is a vezetés egyik fő feladata, hogy tudja a félelemmel, a szegénységgel, a betegséggel szemben kinyitni az ajtót az élet számára, hogy a halál pusztítása helyet az emberek a feltámadás-, és az élet erejével tudjanak találkozni.
Jogos a kérdés, mi ez a kulcs? Mi a neve? És ki tudja és hogyan kell használni?
Ki találod? Segítek:
„…Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen…”
A kulcs neve: az adás. Hogy végre, 4000 év után Isten talált valakit, aki nem önmagáért, hanem másokért élt. Végre talált valakit, aki nem elvenni akarta a másét, hanem kész volt arra, hogy kiüresítse magát az ő gazdagságából és szegénnyé legyen, hogy mások az ő szegénysége által meggazdagodhassanak és ezt meg is tette. Végre a Teremtő Isten talált valakit, aki kész volt magára fájdalmat és szenvedést felvenni azért, hogy mások a szenvedéseiktől, betegségeiktől, fájdalmaiktól megszabadulhassanak. Hogy végre, 4000 év után talált valakit, ha csak egyetlen egyet is, de talált valakit, aki még az életét is kész volt halálra adni, hogy mások az ő halála által életet, örökéletet nyerhessenek.
Ez a legfontosabb lecke és a legfontosabb feladat. Tud-e egy vezető úgy élni, mint Jézus tette? Tud-e Jézushoz hasonlóan másokért áldozatot hozni, adni, ha kell az életét, vagy ami sokszor ennél is nehezebb, a szabad idejét, hobbiját, szórakozását, saját, önös érdekét is letenni azért, hogy rajta, a döntésein, a cselekedetein keresztül újból az élet ereje áradjon és szabaduljon fel azon a helyen, vagy megmarad a halál szellemének szolgálatában és nem adni fog, hanem elvenni, nem áldozatot hoz másokért, hanem sztároltatja, reklámozza magát. Tud-e úgy élni, hogy szolgál, vagy inkább szolgáltat, tud-e másokért és nem a saját maga hasznáért élni?
Ez az alapja minden növekedésnek, mert a halál mindig csak pusztít, lop és öl. Az élet, a feltámadás ereje az, ami gyógyít, gondoskodik, megtart és megőriz. Az élet ereje pedig ott és csak ott tud megjelenni, ahol az emberek megtanulnak igazán, őszintén, szívből, a másik javára adni, a másikért, másokért áldozatot hozva élni. Ahol a vezetők lopnak, elvesznek és csak kihasználják a másik embert, ott továbbra is a halál szelleme fog jelen lenni, ölni és pusztítani. Ez az első alapmegértés, amelynek megtartása nélkül nincs fejlődés.
A vezetés legfontosabb, leglényegesebb kérdése viszont, akár művelésről, akár megőrzésről beszélünk, annak megértése, hogy a teremtett és a „kertbe” helyezett ember elsődleges feladat az Ö jelenlétének megőrzése, fenntartása volt, hiszen Ő maga az élet forrása,
„…1Móz 3:8 És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala;…”
és nála van az az erő és az a tanács is, ami nélkül minden munka csak egy hiába való emberi erőfeszítés marad.
„…Jób 12:13 Ő nála van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem….”
És ugyan így nélkülözhetetlen annak megértése is, hogy akár művelésről, akár megőrzésről beszélünk, Isten mindezekre a feladatokra az Ő munkatársaként hívott el, hogy vele együtt végezzük a tőle kapott dolgunkat, mert csak akkor lehet az ember sikeres és jó szerencsés az ő útján.
„…Zak 4:6 És felele, és szóla nekem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én szellememmel! azt mondja a Seregeknek Ura….”
„…Józs 1:8 El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz….”
És erre az Istent félő hozzáállásra láthatunk két nagyon jó vezetői mintát, példát, amit az emberi történelem két leggazdagabb királya adott, akik egymás után a történelem egyik leghatalmasabb birodalmának uralkodói voltak, akkor, amikor egy politikai jellegű kérdéssel kapcsolatban kellett döntést hozniuk Az első király Círus (más néven Kürosz) volt, aki birodalma kiépítésében első helyre tette az Isteni parancsolatoknak a megtartását.
„…Ezsd 1:1 Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által [mondott] beszéde, felindítá az Úr Círus perzsa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, [élőszóval] és írásban is, mondván:
Ezsd 1:2 Így szól Círus, a perzsa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nekem adta, és Ő parancsolta meg nekem, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van;…”
Vagyis a legnagyobb királyként, az első (uralkodásának első esztendejében) és legfontosabb feladatának az Isten akaratának végrehajtását tekintette, ill. pontosan tudta, hogy ő csak betölt egy hivatalt, de az igazi „főnök” az, aki őt királlyá tette. „…és Ő megparancsolta nékem…” Egy vezető, akinek Isten tudott parancsolni. Ma is ilyen vezetők kellenének.
Az Úrnak Háza, nem egy mai templomot jelent, hanem az Isten jelenlétét, ahol az emberek megérinthetik őt.
A másik hatalmas király, aki a trónon követte Círust, az az a Dárius volt, akinek mesés kincseiről mesélt nekem gyerekkoromban az édesanyám. Nála is azt láthatjuk, hogy a hatalmát azzal a felelőséggel gyakorolta, mint aki tudja, hogy ő is számadással tartozik valaki, mégpedig az Élő Isten felé és mint aki tudta, hogy az Úré a megtartatás. És bár meglett volna az a pozíciójából fakadó ereje, hatalma, hogy az akaratát érvényesítse, de mégis, amikor egy megoldandó kérdéssel találkozott, akkor nem a pénzhez, nem a hadsereghez, nem is a szolgák hadához nyúlt, hanem az Írásokat, a Bibliát vette elő, hogy abban megnézze, elolvassa, hogy erre a helyzetre mi az Élő Isten akarata, mint van megírva, hogy azután a szerint cselekedjen?
„… Ezsdrás6:1 Ekkor Dárius király megparancsolá, hogy nézzenek utána a könyvek tárházában, hol a kincseket tartják vala Babiloniában…”
Nagyon sokatmondó az, amit itt olvasunk, hogy „…a könyvek tárházában, hol a kincseket tartják vala Babiloniában…” Vagyis nem a kincseket őriztette katonai őrséggel, mint ahogy ezt ma tennék, hanem az Isten kijelentésit őrző könyvtekercsekre vigyáztatott katonai őrséggel és ha azokat már úgyis őrzi egy őrség, akkor legyenek ott a kincsek is, hogy ne kelljen két őrséget fenntartani. A másik, ami látható, hogy egyrészt a könyveket (könyvtekercseket) a fővárosban, központi helyen tartotta és azok nem csak ott, kiállítási tárgyként porosodtak, hanem napi szinten tudakozódtak belőlük, hogy mikor mit helyes tenni, mit hogyan kellene megcselekedni. Vagyis a mesés gazdagságuk és hatalmuk megszilárdulása, csak következménye volt ennek az Istent félő életvitelüknek. Ezt szintén meg kellene értenie a mai kor emberének is, hogy amit keresnek, amiért dolgoznak, az anyagi biztonság, a béke, ezek csak gyümölcsök.
„…Ézs 32:17 És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké…”
Nekünk a vetőmagot, a gyümölcsöt termő fát kell keresni. Nem almára, hanem almafára van szükségünk. Ha van fánk, lesz almánk is. Egy jó vezető tehát jó kertészként is kell, hogy tudjon gondolkodni. Ha valakinek nincs gyümölcsöt termő fája, akkor 4 dolgot tehet. Lop, elveszi a másét. Ez bűn és ráadásul csak a jelenben hoz „megoldást”, utána megint jelentkezik a szükség és lehet menni újból lopni. Kölcsönkér, ami megint csak nem tartós megoldás, ráadásul a jövőnk eladása az ára, hiszen kamatostól kell visszaadni. Ez a baj a bankhitelekkel, rabszolgává teszi az embereket. Személyesen inkább járjak zsákmányt keresve éhes, de szabad oroszlánként az esőben ázva, akiből minden puskás vadász ember trófeát akar csinálni, mint legyek jól tartott házinyúl egy meleg ketrecben, akit akkor vág le még egy háziasszony is, amikor csak akar. Lehet tallózni is és szedegetni azt, amit mások elhullattak. De van egy igazi, egy Istentől való megoldás is. Ez pedig az adás, vagy más néven a vetés.
„…Zsolt 126:5 Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.
Zsolt 126:6 Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő,…”
Az adás nem könnyű, még nem túl sokan képesek arra, hogy magukat háttérbe szorítsák másokért. Ha ez az életforma könnyű lenne, akkor az emberek tömegei egy egészen más minőségű életet tudnának élni, de hát ettől vezető egy vezető, hogy a nehezebb úton is tud járni és erre meg akarja, meg tudja tanítani a többi embert is.
Erről a témáról még nagyon sokat lehetne írni, hiszen ez a BIBLIA egyik központi üzenete, de valahol be kell fejezni.
A magam részéről, befejezésül szeretném megköszönni azoknak a türelmét, akik szántak elég időt arra, hogy ezeket az írásokat elolvassák. Remélem, ez is egy magvetésé lesz, és sokakban fog gondolatokat ébreszteni arról, hogy igen, változásra van szükségünk, ami bennem és velem kell, hogy elkezdődjön.
