Fehér Zsolt: csak maszturbálok naphosszat, mert utálnak a lányok!

rejszzsolti1 2. rész  Húzzunk bele!

 

 

Trejszzsolti2ehát megvizsgálva a történeteket megnyugodtunk, hogy Fehér úr nem szenved elmebetegségben, hiszen annak minden pillanatát élvezi. Szemezgessünk mondanivalójából. Kezdjük a hatcsöcsű nővel, aki malacokat tudna szopatni, és aki felszólította őt, hogy húzzon porszívót a pöcsére. Sikerült, Zsizsik?

rejszzsolti3

Olvastuk tovább, el is szégyelltük magunkat, mi annak idején Petőfi, Arany, József Attila verseit olvasgattuk. Hogyan fordulhatott elő, hogy nem vettünk észre olyan gyöngyszemeket, melyek Fehér Zsolt lapjában jelentek meg!

Nem tudjuk, most van-e barátnője, vagy továbbra is csuklóra gyúr, de az biztos, hogy megy nagyasszonyunkkal díjakat átadni a kultúra napján. Mondják persze, a pornó is a kultúra része, csak egy olyan irodalom, amit kézzel kell olvasni. A gratulációknál megállja, hogy ne rázza túl sokáig a kinyújtott kezet?

 

rejszzsolti4

Haladjunk tovább a címszavakkal, "Bombát a fővárosra", valamint "Rendőrök és katonák, köpök a sírotokra". Rajzol is, késsel verekedő fiatalokat, és "Nagyvárosi tájkép terrortámadás előtt" elnevezésű képet. Nem másoljuk ide, vizuális környezetszennyezés. Megtudtuk, hogy érvénytelen diákigazolvánnyal bliccel, és az ellenőröket téliszalámiként feldolgozva megenné. Ha már ételről beszélünk, emeljük a tétet. Megtalálhatja itt a perverzeknek szóló ajánlatát is, ahol valaki éppen a nagydolgát végzi el az alatta fekvő szájába, persze ez csak számunkra undorító, szerzőnk közli, hogy kimegy enni valamit, mert megéhezett. Jó étvágyat képviselő úr!

Szexuális élete is az ilyen témák körül forog. Nőnemű képviselőtársak, vélemény?

 

„Mi, vidám fiatalok lévén beleegyeztünk a játékba, és már fröcsögött is a tüdejükbe a híg csokoládé. Ilyen jót se szartam azóta se, mint akkor.”

Meg tudná nekünk valaki mondani, pontosan mikor is bolondult meg Fehér Zsolt?

rejszzsolti5

A képviselő úr elmondta azt is, hogy a maszturbációtól kisebesedett a farka, nőket erőszakol meg, és teszi ezt pont a Városháza előtt. Nem tudjuk, ez szexuális fetisizmus, melynek tárgya az önkormányzati épület, egy politikai performansz, mely azt hivatott bemutatni, tele a töke a politikával, esetleg valami ütős anyagot szerzett be elöljárónk? Azt is olvashatjuk, a nőket feldarabolja, majd megeszi.

 

De a helyzet ennél jóval komolyabb, szerintünk a rendőrségre tartozik tisztázni, történt-e bármilyen bűncselekmény, nemi erőszak, darabolás, esetleg kannibalizmus, vagy Fehér Zsolt egész egyszerűen hülye? Meglehetősen kellemetlen dolognak tartjuk, hogy egy önkormányzati képviselőnél azt kell eldönteni, börtönben vagy pszichiátrián a helye, de az biztos, hogy lépni kell valamit. Nehezen hisszük el, hogy ez a fickó alkalmas Vác bármilyen szintű képviseletére!

Mi hiányzik, kábítószer? Erre is van történet:

„Drogambulancián
„A szanatóriumban igen kedvesen bántak velem a nővérkék, talán mert folyamatosan szextörténeteimmel szórakoztattam őket, főként a becsempészett jointok elfogyasztása után.”

Javasoljuk a polgármester asszonynak, adjon utasítást az „Fűre lépni tilos” táblák átfestésére, megfelelőbb a „Ne lépj a fűre, szívd el!” felirat.

Mindegy, hol ütjük fel irományait. Beszéljünk még a szexről. Most mi is van?

„ megj. értitek, minden álmom egy szőrös segg. ” (fene a gusztusodat Zsizsik!)
„Egyébként tudom, hogy ezt szeretnéd, de nem megyek koncentrációs táborba, szerintem a melegeket nem üldözni kéne, hanem elfogadni. ” (elvégre olyan kazán is van, ami vegyestüzelésű...)

„Egy retkes kurvát kúrtam éjjel, őrült csatát vívtunk a kéjjel. Megaláztam, lepisiltem, szíjat hasítottam a hátából, arcát megvagdostam, mellét megnyomorítottam, nyelvéből kolumbiai nyakkendőt csináltam, körmein citeráztam, megvertem, üvegszilánkot dugtam a hüvelyébe. Végül pedig meztelenül kidobtam a hóba, ott döglik azóta is, ha fel nem zabálták a kóbor kutyák. ” (Ismét a nőnemű képviselőkért aggódunk...)

Most megállunk a bizonyítékokkal, idáig 5 lapszámból idéztünk, 32 van.

Holnap folytatjuk.

Cikksorozatunk részei: 1. rész , 2. rész, 3. rész

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia