Kosdi úti körforgalom és a "Zéró korrupció"

lonakafaszat A zebra és a hiénák...

 

 

Ha a szavannán zebra találkozik a hiénával, abból soha nem szokott jó dolog kisülni. Hát ez Vácott sincs máshogy. Miről jutott ez eszünkbe? Matkovich vasárnapi mesedélutánján volt egy pár állítás a sokak által kifogásolt költségvetésű Kosdi úti zebrával kapcsolatban. Beszéljünk róla egy kicsit.

"Ami még idetartozik, a közbeszerzések kérdésköre. Az önkormányzatok minden beruházást közbeszerzés, ill. beszerzés útján valósíthatnak meg. Erre a kereszteződésre háromszor írtunk ki nyílt közbeszerzést, végül egyetlen kivitelező jelentkezett, akinek a pályázatát elfogadtuk. Zéró korrupciót hirdettünk ezen a területen is, és ehhez tartjuk magunkat." - mondja.

Egyetlen kivitelező? Az előző kiíráson még több cég indult el, azután az eljárás sikertelenségére hivatkozással lett megemelve a költségvetés. Utána jelentkezett egyedüliként a végül nyertes fél. (Itt rögtön lenne a szerkesztőségnek egy kérdése, miért nem csinálta ezt meg a város saját cége, akár egy napra bérbe véve aszfaltozó gépet, ha a saját tulajdonú kátyúzó gép nem megfelelő, miért kellett rá a külsős vállalkozó? Na mindegy, kellett és kész, biztos van rá valami sablon duma készenlétben ...)

Érdekes az is, hogy a csökkentett költségvetésnél még más cég is indult, a megemeltnél már csak egy maradt. Kevesebb pénzért jó a meló, többért meg nem kell? A visszalépők úgy gondolták esetleg, hogy ez a munka nem lehet az övék? Persze Vácott olyan nem történhet meg, hogy rájuk szóltak, szálljanak ki gyorsan, hiszen mint tudható, Kiss Krajcárkeselyű Zsolt volt az ügy mozgatórugója (úgy tudjuk, a költségvetés megemelését is ő javasolta), és róla köztudott, hogy eszébe sem jut a közpénztehén megfejése! (A rendőrség is csak vicces kedvében gyanúsította meg a pártpénzek lenyúlásával az ártatlan bárányt, mint hallottuk már többször.)

Véleményünk szerint az első anomáliák a beárazásnál történtek (csak azt soha nem vizsgálja senki, hiszen elvileg szakemberek készítik), az eredetileg előirányzott nyolcmilliós költségvetés műszaki tartalmáról a mai napig semmit nem sikerült megtudnunk. Amit láttunk, az kb. 15 méter aszfaltozás alapozással, a jelzőtáblák betonba helyezése és az útburkolati jelek felfestése, valamint hallottunk valami világítás fejlesztésről is. Csak nem látjuk, biztos mi vagyunk a hibásak. Mi a nyolcmilliót is erősen túlzónak tartjuk, de majd meglátjuk mire ment el pontosan 12,4 millió. Alig várjuk a magyarázatot.

Más esetekben, más városokban az a módi, hogy túlárazzák a költségeket, hogy a kivitelező jól járjon, persze előre tudják, ki lesz, aki megnyeri, és utána nyilván felkeresi a döntéshozókat. Itt persze ez szóba sem jöhet, erre a Pénzhiéna a garancia! Arrafelé támadhatatlannak hiszik a folyamatot, hiszen a közbeszerzés elleni kifogásnak megvannak a szabályai (ez főképp az ennél jóval nagyobb összegeknél szokásos, ezeknél a"kisebb" megrendeléseknél jól el lehet lavírozni), a kivitelező is tiszta marad, elvégre ő csak győztes lett a nyílt, meghirdetett közbeszerzésen! Tökéletes bűncselekmény - lenne.

Tisztelt Olvasóink jól sejtik, hogy ilyen fajta kivitelezéshez bizony egy bűnbanda kell, hiszen együtt kell dolgoznia a közbeszerzést kiírónak, a kivitelezőnek, a műszaki ellenőrnek stb. Ezek a politikai maffiózók úgy gondolják, a nyertes kihirdetésével le is zárult az üzlet, hiszen csak be kell fejezni a munkát, és utána lehet várni a Télapóként érkező borítékos embert.

A Váci Szívvel Mozgalom egész máshonnan közelíti meg a témát, mi az eredeti kiírás beárazását és annak megvalósítását vizsgáltatjuk ki, összevetve a műszaki tartalommal. Tökéletesen kiszámolható mi mennyibe kerül, az igazságügyi szakértő akár az aszfalt vastagságát is lemérheti próbafúrással, ellenőrizheti a felhasznált világítási eszközök árát, és minden mást is. Számolás kérdése az egész, meggyőződésünk, ha van lopási szándék, akkor az itt érhető tetten, ez a kiindulási alap. Gyanúnkat az is megerősítheti, ha a projektek túlárazása rendszeres, érdemi magyarázatot nem kapunk rá, valamint az önkormányzati ülésen egyes képviselők túl keményen védik a mundér becsületét az egyszerű válasz helyett, holott a város pénzének védelme közös érdek kellene, hogy legyen.

Ebben az esetben nekünk marad a hatósági út, megnyugtatjuk Tisztelt Olvasóinkat, minden esetnek utána járunk, és ha szükséges megtesszük a feljelentést is. Ha erre kerül sor, megnevezzük ezeket a képviselőket is, lehetőséget adunk arra is, hogy a hatóságok előtt elmondhassák, miért okoz bennük ilyen indulatokat az összegek vitatása! Reméljük, hasonló vehemenciával védik majd álláspontjukat, mint a testületi ülésen, de tudják, ha az árazással kapcsolatban nekünk van igazunk, akkor nagy cumi van. Javasoljuk, kezdjék el olvasgatni pl. a felügyelőbizottságokra vonatkozó törvényi előírásokat és a más idevágó passzusokat, hátha megvilágosodnak. Bizony a magánvagyon is veszélybe kerülhet, higgyék nem, nem fogjuk kihagyni ezt a lépést sem!

Az első jelzést erről az ügyről egyébként akkor kaptuk, amikor a költségvetést megemelték. Azt, hogy mi jutott el hozzánk, a konkrét szereplők megnevezésével a rendőrségi vizsgálaton fogjuk elmondani. Le kell szögeznünk, hogy az Önkormányzatban is vannak tisztességes dolgozók, akiknek bizony nagyon elege van bizonyos személyek tevékenységéből. Csereklye Károly képviselő pedig az első kapavágástól kezdve figyelemmel kísérte a munkát, erről szintén be fog számolni a hatóságok előtt. A ténylegesen ott dolgozó, magasan kvalifikált "szakemberek" meghallgatása vidám perceket fog okozni az előadóknak.

Ha Matkovichnak meglenne a kellő intelligenciája, örülne a jelzéseinknek, és saját maga vizsgáltatná ki az ügyet. Jól is jönne ki belőle, de hiányában van ennek a tulajdonságnak, így marad a kinyilatkoztatás: "Zéró korrupció". Nem baj, mi megyünk tovább, mint látható, és bizony erősen megkérdőjelezzük a kijelentéseit.

Az Összefogás képviselői azt várnák el tőlünk, hogy kussoljunk. Nézzük el a két teljesen lejáratódott alpolgármestert, a városi állásokkal kitömött képviselőket, a túlárazott beruházásokat stb... Ákos, hozd a táblát!

lonakafaszat

És persze jöjjön a már megszokott, elgondolkodtató Bestiáriumi kifejezésmód. Ezután minden képünkön szerepelni fog a "Választás 2022" felirat, hiszen a kampányban a plakátjainkon a körzet lakosai sokat találkozni fognak kedvenceikkel!

valasztas202202

Folytatjuk.

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia