Kiss Zsolt bődületes baromságokat hordott ma össze!

buck2 Ez mekkora hülye duma!

 

 

A Krajcárkeselyű nyilatkozott büntetőügyéről, talán jobban járt volna, ha befogja a száját. De menjünk mondatról mondatra, hogy teljesen tiszta képet kapjunk ennek a politikai hullának a szánalmas vergődéséről.

„Sem közpénzt, sem a város vagyonát nem érinti az állítólagos ügy, amelybe belekevertek.”

Persze, értjük mi ezt. Ha valaki nem Vácott lop, akkor a város lakosságának semmi köze hozzá, kifogások nélkül köteles rábízni itt is a kassza kulcsát! Elvégre a „kecskére káposztát” törvényszerűség nem is működik, a megyei pártpénz meg menetközben biztos elveszítette közpénz jellegét, mivel magán zsebbe vándorolt. Na, van ilyen. A rendőrség pedig az állítólagos ügyben, Bástya elvtárs parancsára, ürgebőrbe varrt hamis bizonyíték alapján gyanúsította meg Kiss Zsoltot.

kisszsoltblama1

„A jelenlegi hatalom nem az első alkalommal használja politikai játszmáihoz a rendőrséget. Egy ilyen játszmába kerültem bele én is Bóth János - volt MSZP-tag - feljelentése miatt. A valódi bűnöm az, hogy mindent megtettem a 2019-es önkormányzati választás előtt az ellenzéki pártok együttes indulásáért.”

Megható is lehetne ez a mártír szerep, de ócska ripacskodás. Tudjuk, hogy a lebukott politikai bűnözők rendőrséget ócsárló megjegyzései közhelyszámba mennek, és az is érthető, hogy Kiss Zsolt mindent megtett a 2019-es önkormányzati kampányban, hiszen a helyi és a megyei MSZP vezetés kijelentette, pont ez miatt az ügy miatt nem lehet belőle képviselőjelölt! Miért őt pártolta az országos MSZP vezetés? Majd a rendőrség kideríti. Ebben a cikkben a szerző részletesen felidézi a történteket:

https://pestisracok.hu/sokmillios-csalas-vadja-es-kibontakozo-belharc-a-kongresszusra-keszulo-mszp-ben/

Tehát az ügy nem 2019-ben indult, hanem 2016 óta szerették volna kivizsgáltatni a megyei MSZP vezetők. Miért 2019-ben robbant ki? Mert az ügyet évek óta eltusolók úgy gondolták, akkor takarítják el az útjukból az „öregeket”, akik tudtak a lopásról és nem akarták szőnyeg alá söpörni. Ezt pedig az érintettek már nem tűrték el. Ott vannak a hamisított aláírások, vagy nincsenek? A többi süket duma.

„Bóth Jánossal kifejezetten jó kapcsolatban voltunk hosszú éveken keresztül. Sokat dolgoztunk együtt.Talán nem túlzás azt mondani, hogy mentoromként tekintettem rá.”

Értjük. A mentorálásnak az is része, hogy a mentor aláírását (és 50 másik MSZP vezetőjét is) ráhamisíthatja a mentorált hamis pénzfelvételi bizonylatokra, amit azok szó nélkül tűrni kötelesek. Rövid időn belül másodszorra is kérnünk kell Hadházy Ákos parlamenti segítségét.

buck2

„Kapcsolatunk akkor romlott meg, amikor az MSZP Pest megyei tisztújításán nem azonos támogatotti körbe kerültünk. Ennek eredménye ez a feljelentés is, melynek érintettje lettem.

Bóth egy állítólagos, 2012-es ügy miatt indított támadást részben ellenem, – micsoda véletlen – pár nappal azután, hogy nem lett jelöltje a széles ellenzéki összefogásnak.”

Világos. Az ÁLLÍTÓLAGOS ügyben KONKRÉT gyanúsítás történt, úgy gondoljuk, ezt majd követi a VALÓS büntetés. Tekintettel arra, hogy Bóth János nem is akart jelöltje lenni a „széles ellenzéki összefogásnak”, és ez a mondat tömény hazugság, a Vácivilág egy új politikai, saját használatú fogalmat vezet be. A neve „Retorziós Politika” (ez csak az érintetteknek lesz kellemetlen, akik nagyon nem fogják szeretni, másokat arra kérünk ne vegyék túl komolyan). Minden alkalommal használni fogjuk azokkal szemben, akiktől hasonló arcátlan megnyilatkozásokat tapasztalunk, a cikk végén konkretizáljuk is, mire gondolunk.

„Kilenc évvel ezelőtt az MSZP Pest megyei irodáját vezettem a legjobb tudásom szerint. A törvényeket betartva cselekedtem, és - szemben azzal, ahogy azt a Fideszhez közeli média-hálózat megpróbálja beállítani - sem közpénzt, sem városi vagyont nem érint az állítólagos ügy. Nem lehet másra gondolni, minthogy egy sértett politikai kör bosszújáról van szó. A hatóságoknak az alaptalan vádakat is kötelességük kivizsgálni, ez folyik most. Ennek ellenére – vagy épp ezért – a hatóságok vizsgálatát mindenben segítem, hiszen már az is meglepő, hogy ebbe a szakaszba eljutott ez az eljárás.”

Ez mekkora hülye duma! Ezek szerint a legjobb tudás szerint dolgozó irodavezetőt, aki mindent törvényt betartott, a bosszúszomjas politikai kör által felhergelt hatóság meggyanúsította. A sértett politikai kör egyébként az a több mint 50 volt MSZP vezető, akinek az aláírása rá lett hamisítva a pénzfelvételi bizonylatokra? Hát, a helyükben mi is sértett politikai kör lennénk.

Kiss Zsolt másodszorra hangsúlyozza ki a „nem közpénz, nem városi pénz” fogalmát (már lereagáltuk), viszont itt van egy másik logikai bukfenc is. Ebben a bekezdésben a hatóságoknak „kötelessége az alaptalan vádakat is kivizsgálni, akinek a munkáját ő segíti is” panelt használja, fentebb meg a jelenlegi hatalmat vádolja azzal, hogy „politikai céljaira használja a rendőrséget”. Akkor most melyik is? Persze jóval egyszerűbb ennél a magyarázat, a rendőrség szerint loptál, fickó.

„Minden azzal kapcsolatos állítás, hogy letartóztattak, vezetőszáron, bilincsben vezettek el, ócska politikai hecckampány.”

Ez a rész a kedvencünk.

Hát itt bizony nagyot téved mindenki! A rendőrség ebben az esetben biztos, hogy teljesen más módon járt el, mint az a rabosítás /fotó, ujjlenyomat, DNS minta stb.) és az elővezetés általános, törvényi protokollja szerint történik! Szerencsére egy kedves olvasónknak sikerült felvételt készíteni Kiss Zsolt elővezetéséről, ami a rendőrség direkt Kiss Zsoltnak beszerzett rózsaszín hintóján történt, majorettek kíséretében, és erről többet egy szót se!

rozsaszinrendor

És végül, mi is az a Retorziós Politika, ami ezentúl a Vácivilág politikai trógerek elleni csodafegyvere? Egyszerű a válasz, egy rendkívül intenzív, nem túl kíméletes, az eddigieknél is erőteljesebb tájékoztató kampány. Nekünk kötelesség, Olvasóinknak szórakozás (hiszen a kedvelt BESTIÁRIUM szereplők is besegítenek), nekik meg rémálom. Nagyon elegünk van Kiss Zsolt, és a hozzá hasonlók terelgetéseiből, hazudozásaiból. Ezentúl minden egyes ilyen próbálkozásukat konkrét esemény fogja követni, ami politikailag kétségkívül kellemetlen lesz számukra, és az őket pártolók számára egyaránt.

Első követelésünk, melynek oka Kiss Zsolt mai nyilatkozata: felszólítjuk az előválasztásban részvevő Juhász Béla és Inotay Gergely urakat, hogy amennyiben komolyan gondolják indulásukat, Kiss Zsolt személyétől a körzet méltó képviselete érdekében határolódjanak el.

Az elhatárolódás határideje: 2021. szeptember 1.

Ez azoknak az ellenzéki erőknek az érdeke, akik valóban kormányváltást és megtisztult politikai életet szeretnének, de ebbe a Kiss Zsolt féle figurák nem férhetnek bele. Hiszen hogyan beszélhet tisztességről az, aki ilyen alakot megtűr maga körül? A Vácivilág olyan jelölt ellen, aki elhatárolódik biztos nem indít kampányt, aki nem, az vállalja ennek következményeit.

Felhívjuk rá a figyelmet (bár biztos tudják), hogy a Vácivilág weboldalának havi látogatottsága hónapok óta 8-10 ezer fő úgy, hogy pl. a Facebookkal, fizetett hirdetésekkel nem is foglalkozunk. A biztos vereséghez tökéletes eszköz, amennyiben tisztességes jelöltek hiányában be kell szállnunk a kampányba. Mi semmi más nem várunk el, csak olyan jelölteket, akik a Krajcárkeselyű tevékenységét nem fogadják el.

Javasoljuk megfontolni.

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia