Kioktatták Vác Polgármesterét!

tanosveny01 Tisztelt Polgármester Asszony!

 

A januári posztjában oly szépen leírta, hogy miért nincs semmiféle joga a városnak a Váci Ártéri Tanösvényhez, amit ezúton is köszönünk szépen! Innen már igazán csak egy apró lépés lenne, elfogadni végre azt, hogy ne gereblyézzen a mi területünkön, és a védelmi célú, állami területen sem, értem ez alatt magát az Ártéri-erdőt – igazította el Kiszel Vilmos a város polgármesterét az alapítvány közösségi oldalán.

Összefoglalom: az Ártéri erdő állami terület, amelynek vagyonkezelője, egyben a Duna-folyam e szakaszának üzemeltetője a Közép Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság. A terület elsődleges rendeltetése is kétféle védelmi funkció. Mivel a Duna nyílt hullámtere, egyrészt árvíz- és partvédelem, másrészt Natura 2000-es, ún. különleges természet-megőrzési terület, jelzése „Duna és ártere HUDI20034”, természetvédelmi kezelője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. Másodlagos rendeltetése az oktatás-ismeretterjesztés, e célból a Göncöl Alapítvány – a fent hivatkozott állami intézményekkel együttműködve – a Holland Királyság adományából az alapítvány vagyonába átadott terepi, oktatási létesítményt építtet és üzemeltet: ez az Ártéri Tanösvény.

A következőket kellene belátnia: sem Ön, sem az önkormányzat és hivatala nem illetékes a területen. Példának okáért a közterület-felügyelet oda, külön, speciális, a tulajdonostól (a tanösvény esetében ez a Göncöl Alapítvány és a Vízügyi Igazgatóság közösen) kapott engedély hiányában, hivatalból be sem léphet, nem intézkedhet, nem cselekedhet, mert nem közterület, nem út, és egyáltalán nem olyan terület, ahová a hatásköre kiterjed. Ehhez képest Ön – a saját írása szerint – utasította a KESZ-es dolgozóit bizonyos feladatokra, valamint vállalkozói köröket keresett fel, mintha a saját dolgát intézné a tanösvény ügyében.

Ezzel tetemes károkat okozott nekünk. Tette mindezt, bő hónappal az után, hogy a szemébe mondva tájékoztattam arról, hogy semmi köze nincs a tanösvényhez.

Később, külön írásbeli kérésre sem adta ki a vonatkozó iratokat és arra sem tudott válaszolni, hogy milyen jogcímen tette mindezt.

 

Az elmúlt 28 évben Ön az első, aki belekötött az Ártéri Tanösvénybe. Bennünket is megkeresnek az emberek – ugyanis ki van táblázva az elérhetőségünk – egészen mást hallunk tőlük, mint Öntől. Érdekes módon, az elmúlt 28 évben kétszer is volt olyan helyzet, amikor a nagy dunai árvizek kifordították a tanösvény hosszú szakaszait, és évekig úgy állt, ameddig összeszedtük az újjáépítésre való pénzt, de addig is látogatták. Számosan jöttek segíteni, az adományozók jegyzékét – kitáblázva – a bejárati szakaszon olvashatja el!

Ha már segíteni nem hajlandó, legalább ne ártson, erre szeretnénk megkérni!

Ami a közmeghallgatást illeti, a májusi posztjában újra belénk akadt. Le kell írnom Önnek, hogy a közmeghallgatáson a célkeresztben Ön van a képviselő-testülettel és az önkormányzati hivatallal egyetemben, nem mi és nem más! Beszéljen a saját feladatairól! Van bőven.

Például válaszoljon arra a megjelenő lakosoknak – ha már annyira aggódik a tanösvény kapcsán az emberek testi épségéért –, hogy a város kezelésében lévő 100 km-es nagyságrendű burkolt közút, amelynek a jelentős hányada balesetveszélyes és naponta történnek balesetek, sőt hatalmas járműkár van e miatt. Milyen ütemezésben újítják fel és miből?

Vagy nyilatkozzon a lefedett vízfolyások ügyében! Ez az a nyolc darab ún. csapadékvíz-befolyás, amelyek eredetileg a város belterületén eredő kis patakok voltak, idővel lefedték, azután pedig belekötötték a csapadékvíz-elvezető rendszert, (persze vannak illegális rákötések is), végül a Dunában kötnek ki. A kérdés csak az, hogy mikor és hogyan akarja helyrehozni mindezt, mert a vízzáró csapadékgyűjtő csatornarendszer miatt a város nagy részén a régi pincék megteltek vízzel, a megemelkedett talajvízállás rongálja az épületek alapját, ezáltal gyors állag- és értékcsökkenést okoz.

De vegyük az önkormányzat által védetté nyilvánított természeti területek esetét! Hogy állnak ezzel?

Önök felelnek a természetvédelmi kezelésért, van-e egyáltalán hatályos kezelési tervük? Megmondom, nincs.

Szíves figyelmükbe ajánlom e linket, hasznos olvasmány a kezelési terv elkészítéséhez. Ilyen nagyságrendű ügyből van még kb. száz, amelyet a város környezetvédelmi programjának készítése során tártunk fel.

Apropó, azt sem fizették ki, sőt további 11 számlánkat sem, amelyek kifizetésére konkrét ígéretet tett, ez együtt több mint 4 millió forint. Na, látja, ha ezt kifizetné, akkor jutna az Ártéri Tanösvény felújítására is. Hm! Ebben, akár meg is állapodhatnánk!

A közmeghallgatáson pedig, ha tényleg előkerül az Ártéri Tanösvény, szíveskedjen bátran elmondani a megjelenteknek, hogy „A városnak semmi köze nincs a Váci Ártéri Tanösvényhez. Forduljanak bizalommal az illetékes Göncöl Alapítványhoz, +36 20 772 7970, vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.” Bármely, ettől eltérő kijelentésétől elhatárolódunk.

Ezúton is megköszönjük a lakosságnak – a természeti csapásoknak alaposan kitett ártéri tanösvény látogathatóságára vonatkozó türelmét és megértését, különös tekintettel a látogatási szabályokra, egyúttal megköszönjük az önkéntes segítők munkáját! Az Ön szíves tájékoztatására idemásolom, és képen is becsatolom a látogatás feltételeit leíró tábla szövegét.

A tábla a bejáratnál, balkéz felől látható:

A Váci Ártéri Tanösvény CSAK NAPPAL és KIZÁRÓLAG SAJÁT FELELŐSSÉGRE LÁTOGATHATÓ!

III. Közepes nehézségű túra: kisebb emelkedők, könnyű mászó-szakaszok és kitettebb helyek is előfordulnak. Átlagos állóképesség, szédülésmentesség és túracipő viselése szükséges.

Aktív túrázók számára járható, helyismerettel rendelkező, illetve tapasztalt túravezető ajánlott. Felújító karbantartás évi két alkalommal. Göncöl Alapítvány, 20 772 7970

Amúgy a Tanösvény jelenleg – az elágazástól balra fekvő rövid szakasz kivételével – végig járható; foghíjak vannak szép számmal és egy helyen át kell menni egy hatalmas, rádőlt fatörzs fölött, de ott is van korlát.

A Tanösvény járhatósága megfelel a könnyű III-as nehézségi foknak, a fent leírt feltételek szerint.

Maradok tisztelettel:

Kiszel Vilmos elnök, Göncöl Alapítvány

U.I. A Göncöl felé fennálló 4 millió Ft-os tartozását pedig mihamarabb fizesse ki! KV

Forrás: vaconline.hu

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia