Krauze István: Matkovichot törtető, önjelölt embernek látjuk

vaciszivvellogoTájékoztatás

 

Aluírott, Krauze István, mint a váci DK alapító tagja és volt elnöke az alábbiak szerint szeretném tájékoztatni Vác Város lakóit és választásra jogosult polgárait, a 2019-es őszi önkormányzati választások kapcsán kialakult helyzetről.

Mint a DK Váci Alapszervezetének elnöke, részt vettem az őszi választások sikeressége érdekében végzett előkészítési munkákban, ahol megállapodtunk arról, hogy egy, a személyében hiteles és nem párt érdekeket szolgáló, közös jelöltet fogunk minden körzetben és a polgármesteri székért is indítani.
Ezeken a megbeszéléseken egyértelművé vált Matkovich Ilona azon törekvése, hogy minden áron ő és csak ő lehet a közös jelölt, amit ki is mondott, hogy csak olyan összefogásban fog részt venni, amelyik őt helyezi előtérbe.
Személyét, jellemét, és megalkuvó, ellenzékiként konfliktusokat fel nem vállaló hozzáállását ismerve, a jelenlévő, őt ismerő váciak ettől a kívánságától viszont mindig határozottan és egyértelműen elzárkóztak, amivel én is, mint a DK képviselője, szintén egyetértettem.
Ennek ellenére én Matkovics Ilonát, mint esetleges jelöltét, szavazásra bocsátottam alapszervezetünk tagjai előtt, de egyhangú elhatárolódás született személyétől, senki nem kért belőle.
Ezért én a további egyeztetéseink során is ezt, a saját véleményemmel is megegyező, de a DK Váci Alapszervezetének is hivatalos döntését képviseltem a további egyeztetéseink során.
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Matkovich Ilona azonban híján van az önkritikának és a folytonosan neki adott jelzések ellenére sem volt képes megértenni, hogy a váci vezetők előtt hiteltelen, teljesen alkalmatlannak tartjuk őt arra tisztségre, amit annyira megkívánt magának.
Viszont megdöbbentett az a tény, hogy saját pártom vezetői, Ilona hátam mögötti keveréseit a kapott információk leellenőrzése nélkül meghallgatva, az alapszervezetünk döntését, a helyben sok éve dolgozó emberek véleményét figyelmen kívül hagyó, sőt azzal ellentétes elvárást akar ránk erőltetni.
Életem egy jelentős része a DK színeiben telt el, de mégis, Matkovich Ilonát én is és sokan a helyi emberek közül annyira törtető, csak a maga érdekeit néző önjelölt embernek látjuk, annyira alkalmatlannak a város egyik vezető tisztségére, hogy inkább feladtuk a párt tagságunkat, én az elnöki tisztséget, mint sem, hogy egy ilyen ember hatalomhoz jutását segítsük elő.
Ha a váci emberek az országos vezetés beavatkozása és a DK logó húzó ereje ellenére körzetemben bizalmat szavaznak majd nekem, akkor egyszerű, független képviselőként, titulusok nélkül, dr Néveri István munkáját segítve szeretnék a változásért munkálkodni.
Fájdalom igen, de harag nincs a szívemben.
A DK országos vezetésének döntését egy megtévesztettségből fakadó, hibás emberi döntésnek látom, de a kialakult helyzetben, váci lakosként annál nagyobb felelősségét érzek a helyi emberekért, mint hogy egy országos párt vezetői elvárást kiszolgálva, olyan személy hatalmi törekvéseit szolgáljam ki, akit én és helyi párt társaim is teljesen alkalmatlannak tartunk erre a felelősség teljes pozícióra és feladatra.
Ezért a magam és a DK-ból kilépettek nevében, mint a helyi DK lemondott elnöke, azt kérem a város lakóitól, hogy választáskor a döntésüket majd ne egy helyi viszonyokat és a jelöltek személyét nem is ismerő, de „országos név” sugallata javaslat szerint hozzák meg, hanem merjék hozzánk hasonlóan az országos pártérdekek elé helyezni a helyi érdekeket és a városunk és a helyi emberek mellett döntsenek.
Mint a helyi DK lemondott elnöke, kérek, kérünk minden DK szimpatizánst, hogy dr Néveri István személyét és választási győzelmét támogassák, segítsék elő.
Egyúttal kifejezem azon reményemet is, hogy talán az országos vezetésben lesz annyi alázat, hogy képesek legyenek az elhamarkodott döntésüket felül bírálni és a helyi emberek felé való tiszteletüket ezen hibás döntésük visszavonásával, korrigálásával kifejezni, hiszen az a szakadás, amit ezzel létre hoztak nem csak sok fájdalmat, de nagy romlást is okozott.

 

Tisztelettel

 

 

Krauze István
a DK váci alapszervezetének lemondott elnöke

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia